Seneca Rocks: "If you die, we split your gear"

Kitartóan áztatja az eső a vadregényes west virginiai tájat (Erdély?), ahogy Seneca felé röpít minket a Subaru. A kilátásaink nem túl fényesek--a háromnapos előrejelzés 30-30-0% csapadék--de elszántak vagyunk: valahol, valahogyan mászni fogunk. Aztán egy órányira a céltól végre kigurulunk a felhők alól és a tetthelyen már verőfényes napsütés szárítja a sziklát. Ekkor még nem tudtuk, hogy az Esőkirály az egész hétvégére kegyeibe fogadott bennünket.

Seneca történeti jelentőségű mászóhely, a Kelet Yosemite-je, ha úgy tetszik. A második világháború idején például itt készültek az alpesi hadszíntérre az amerikai katonák, a "Face of the Thousand Pitons" most is őrzi emléküket. A későbbi mászógenerációk aztán javarészt megtisztították a falakat a fix köztesektől és makacsul ellenszegültek a sportmászó forradalom nittelési hullámának is: Seneca elsősorban ma is "trad" mászóhely, mely sikeresen megőrizte vadságát a huszonegyedik században, ahogy arra az útmenti táblák figyelmeztetnek.

Az adatok nem frissek--a halálesetek száma mára 30 fölött van. 

Ezzel vagy ezen.

Cimborám és "hegyi vezetőm", Barva István, szerencsére a hely nagy tudora, számtalan seneca-i nyár tapasztalata lapul a ziazsákja mélyén, és tekintélyes slósza is nyugtatólag hat az idegekre (ugyanakkor a beülőt is majd' lehúzza rólad). Első utunk "Pleasant Overhangs" névre hallgat és 5.7-esért egy könnyű, de vizes bevágást (1. kh.), egy nagyon szép kitett traverzet (2. kh.), és egy trükkös, áthajlásokkal tarkított felszökést (3. kh.) kínál. Valódi élménymászás elképesztő kilátással a bukolikus appalache-i tájra. A csúcsra érve viszont meglepetés fogad: ami a parkolóból masszív sziklaformációnak tűnt, az valójában egy pengeéles gerinc, 90 fokban elforgatott, töredezett homokkő rétegek.

Kellemes áthajlások

A Potomac folyó völgye

 

Függőleges üledék

 A felénk rohanó sötét felhők irígylik lusta nyugalmunkat és megpróbálnak lefelé szorítani minket, de úgy ítéljük, hogy van még idő a túloldalról induló 5.8-as "Alcoa Presents"-re. Én mászom először, onsight. István slósza idegen még kicsit, a köztesrakás lassan megy a sunyin meredek falban, és a kulcsrésznél persze nem veszek észre egy kínálkozó párhuzamos repedést. Végül inkább beleülök az ötvenes évekből származó, de meglepően fényes, masszív szegbe, ma valahogy nincs kedvem esni. Ahogy megvan a szekvencia, már sajnálom, nagy fogások visznek a standig. István viszont szépen kinyomja előlbe, majd én mégegyszer felszaladok felsővel. A csúcsról való rövid lemászás után már majdnem sötétben ereszkedünk, de még elég fény van, hogy észrevegyük a standok mellett egy valószínűleg amatőr parti által hátrahagyott vadiúj karabínereket és slingeket (a nap mérlege, az élményeken túl: 4 db BD keylock karabíner és 3 db dynema sling :-)). Ahogy lekötöm magam az utolsó ereszkedés után, leszakad az ég, de a kötelet és a slószt még sikerül szárazon elpakolnunk. Lenn a táborhelyen szerencsére tágas, még villannyal is felszerelt esőbeálló vár minket; olyan jól érezzük magunkat alatta, hogy nem is verünk sátrat.

Csapó 2 ("Alcoa Presents" 5.8)

Otthonunk, a "pavilion"

Az éjszakai záporok után reggel ismét verőfény fogad, de nem hagyjuk magunkat beugratni. Ráérősen reggelizünk a fal alatti réten és mustráljuk a jövő-menő felhőket. Tiszteletünket tesszük a helyi mászóboltban is, ahol temérdek relikvia, néhány nagy öreg teljes slósza van közszemlére téve. Kicsit megérint a hely szelleme, de az "If you die, we split your gear" feliratú pólóra sajnos nem futja, tartalékolni kell Yosemite-re. Mire végre felérünk a sziklákhoz, bezárulni látszik a reggeli jóidőablak, nem merünk nekivágni az "Extasy" három 5.7-es kötélhosszának. Helyette a "Burn" (5.8) fedőnevű, elég hosszú útra vetjük magunkat, míg nem késő. Már valamivel pörgősebb a köztesrakás, de így is megfáradok kicsit, mire a stand alatti kunszthoz érek. Hand jam vagy lieback? Az előbbit választom. Kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a seneca-i számozás nem az önbizalomnövelést szolgálja. Még épp van idő Istvánnak is kimászni az utat és leereszkedni, mielőtt lecsap az aktuális zivatar. Egy barlangban húzzuk meg magunkat, néhány ritka seneca-i nittelt sportút tövében. István egy régi cimborája és az ő mászópartnere csatlakoznak hozzánk; míg odakinn esik, egy 5.14-es plafonút beszállásával múlatjuk az időt. A módszer: mindenki egy nittel tovább mászik, mint az előző versenyző. Én vagyok a harmadik, sikerül megakasztani a harmadik nittet, és szívesen be is fejezném az utat, de ebben a pillanatban váratlanul eláll az eső. :-)

Oldschool

"Burn" 5.8

István útban a második nitt felé

A tűző napon és erős szélben a szikla meglepően gyorsan szárad, fél óra múlva már az "Extasy" (5.7) beszállásánál szerelkezünk. A második kötélhossz itt is gyönyörű kitett traverz, könnyű mászás és jó közteshelyek, igazi klasszikus út. Az utolsó hosszban István magával viszi az ékpiszkát, így kénytelen vagyok felmászni érte, majd visszamászni a második standba, hogy kiszabadítsak egy konok éket. (Másnap aztán volt szerencsénk a völgy túloldaláról figyelni, ahogy egy hármas parti ugyanezt az utat mászta, a második és harmadik hosszat összekötve.) Ereszkedés után épp a "Sunshine" (5.10) beszállásánál találjuk magunkat, rá is próbálunk felsővel. Ez az igen technikás út egyébként egy darab nittel büszkélkedik, úgy 10-12 méter magasan, előtte lehetne valamiféle mikroékeket/friendeket rakni, ha bátor lenne az ember. Felsővel abszolváljuk a feladatot, de korántsem olyan magabiztossággal, hogy a clean elölmászásra még csak gondolhatnánk is.

"Extasy" (5.7) második hossz

"Sunshine" 5.10, még jóval a nitt előtt

Ez az este se múlik el locsolkodás nélkül, de húsvét hétfőre végre megjön a stabil jóidő, nincs is kedvünk a napos keleti oldalon mászni. Egy árnyas falrészen keményen áthajló 5.8-assal melegítünk, majd felsővel rápróbálok a mellette lévő kellemes 5.11-esre. Testerő és technika itt csak együtt rúgnak labdába, az onsight még felsővel is elképzelhetetlen persze, de úgy érzem, össze tudnám rakni. Hogy mikor lesz erőm ilyen útban saját közteseket is rakni, az viszont rejtély. A következő célpont az 5.9-es "Electric Chair", István régi ismerőse, ami egy érdekes átterpesztéssel és szép pikkellyel indul, majd egy háromnittes függőleges/áthajló fallal fejeződik be. Hosszú és egyenletesen nehéz mászás, nekem nem is megy egybe az 5.11 megpróbáltatásai után, mégis örülünk neki nagyon.

A jövő zenéje (az ominózus 5.11-es)

Túléltük a villamosszéket ("Electric Chair", 5.9)

A fülledt délutánban aztán végre olyan dologba fogtunk, ami Istvánnak is újdonságot jelentett. A "Climbin' Punishment" első két, 5.7-5.8-as kötélhossza egy szép és meredek bevágás/repedésrendszert követ, kiváló közteshelyekkel és alkalmanként kihívásos felállásokkal. Az első kötélhosszat megosztottuk, egybe mászva egy fantasztikus 40 méteres tömény gyönyör lenne. A második hossz narancsszínű áthajlását leküzdve már kellően büszkék voltunk magunkra, az utolsó, 5.9+-os, nehezebben biztosítható és ritkán mászott hossz már nem vonzott annyira minket. Helyette inkább a szemben mászó hármas partit lestük az "Extasy" kőrengetegében.

"Climbin' Punishment": Nehezebb, mint amilyennek tűnik

Kicsit gyorsabb már a köztesrakás

Az "Extasy" utolsó két hossza egybe is mászható, ha nem rak túl sok köztest az ember

Lenn a réten jólesik a sör és a vihar hűsítő előszele. Még van egy kis idő elmerengeni a múlt fegyvertényein és a jövő kihívásain, mielőtt újra elmossa a fergeteg Seneca Rocks ősi szögletes kontúrjait. A hegy első megmászója a legenda szerint Princess Snowbird, a Seneca törzs főnökének lánya volt, aki a szédítő sziklákon tesztelte kérői bátorságát. Felmerül bennem a kérdés, vajon a mostani teljesítményünk elég lett-e volna az indián hercegnőnek? Egy biztos, Seneca kérlelhetetlen tradícionális útjai újra és újra rákényszerítik a mászót az önmagával való szembenézésre, orrunk alá dörgölik félelmeinket és gyengeségeinket, és határaink meghaladására késztetnek. Ugyanakkor ebben a környezetben már a puszta túlélés is eredmény, a belátás és önmérséklet létszükséglet. Kell is ez az őszinte vadság, és magamban örülök, hogy az amerikai mércével mérve régi és civilizált keleten nem lett Seneca-ból egy újabb felkapott sportmászóhely. Ahogy az első súlyos esőcseppek koppannak a kocsi tetején, érzem, hogy nem vallottunk szégyent, és hogy jó lenne még ide visszatérni.


További képek: https://picasaweb.google.com/attila.karai/SenecaRocks2011Aprilis2325Husvet?authkey=Gv1sRgCJywyZn6i9e3KQ#